„Az alkotó motivációt nem szabad elnyomni.”

Az üveget nem csak szeretni, hanem ismerni is kell ahhoz, hogy kívánságaink szerint alakíthassuk. Ez a megismerés hosszú folyamat, elkezdtem amilyen hamar csak lehetett. Az üveg rendkívül sokoldalú és határtalan lehetőségeket kínáló anyag, de csak akkor tudunk békét kötni vele, ha tudjuk, mire hogyan reagál. Úgy érzem, jó úton járok ahhoz, hogy az üveg által megvalósítsam az önkifejezés egy formáját és örömet szerezzek másoknak.

Német tanár, személyi edző, üvegműves a szegedi kötődésű Molnár Veronika. Két évvel ezelőtt, kisfia születése után ismerkedett meg az üveggel, mint alapanyaggal.

MiNők: Mesélne arról, hogyan kezdődött ez a szerelem az üveg iránt?
Molnár Veronika: A bölcsészkaron végeztem, jelenleg, mint személyi edző hobbisportolókkal foglalkozom. Az üveggel való munka álmom volt, de valójában még a kézügyességemet sem próbáltam ki korábban. A kisfiam, Ádám születése után gyermekkori vágyam megelevenedett: kreatív tevékenységre és tanulásra vágytam. A férjem nézett utána az üveg megmunkálásának, és a születésnapomra meglepett az alapeszközökkel. Tulajdonképpen akkor ismerkedtem meg az üveggel, mint lehetőséggel. Autodidakta módon tanulgattam-próbálgattam.
Szeretek az üveggel dolgozni, mert sokoldalúan használható alapanyag. Meg kell tanulni szövetséget kötni vele, ha nem ismerjük meg, akkor nem tudjuk, mire-hogyan reagál, és lehetetlen belőle megvalósítani az elképzeléseinket. Megmunkálás közben a törés, repedés veszélye mindig nagyobb, mint a kész alkotás esetén. Sokan talán emiatt „félnek” az üvegtől, mint alapanyagtól, éppúgy, mint használati tárgytól, mert törékeny. Pedig ezáltal lesz érdekesebb is, és értékesebb is a munka.
- Mindez nem olyan régen történt…
- Igen, két éve fogtam először úgy üveget a kezemben, hogy abból elkészítsem az ötletemet. Két hónap múlva, pedig már Mucha festménye alapján fél évig dolgoztam egy Tiffany-képen, amely egyben egy budapesti étterem céglogója is. Minden üvegműves készít hasonló termékeket, de minden alkotó másként „fogalmazza” meg ugyanazt, így nem tömegcikkeket gyártunk. Az üveggel nem lehet két ugyanolyan alkotást létrehozni, még akkor sem, ha azt akarnánk. Elsősorban Tiffany és Fusing eljárással dolgozom, de a mozaik technikát is alkalmazom.
- Honnan merít inspirációt?
- Ötleteket hétköznapi tárgyakból nyerek elsősorban. Sokszor a színek kombinálása, vagy az aktualitás mozgatja meg a fantáziám. A megrendelők is adnak ötletet, olykor elképzeléseik első hallásra „feladják a leckét”, ezek technikai kivitelét kell eldönteni előbb. Jelenleg például kérésre egy térhatású cserepes orchideán, valamint az otthonunkba megtervezett 60×100 centiméteres mediterrán utcaképen is dolgozom.
- Milyen nehézségekkel és örömökkel találkozik üvegművesként?
- A kézműveseknek nehéz az értékesítés. A beruházott alapanyag értékét, és a megmunkálás rezsiköltségét tulajdonképpen megelőlegezi az alkotó. Az ismertség megszerzéséhez részt kell venni a kézműves vásárokon is, ahol helypénzt fizet. Ehhez már az elkészítésre fordított időt, és a hozzáadott egyéniséget nem is igen lehet „felszámolni”. Mégis nagyon sokszor szembesülök azzal, hogy a vásárlók szerint drága a termék. Az emberek sokszor annyira sietnek, hogy nem is veszik észre a szép dolgokat.
A kézművesség hosszú távon mégis hálás. Nagyon sok tapasztalatot szerezhetek a vásárokon is. Egy alkalommal az asztalomnál egy vak leány időzött legtovább, a fény felé fordítva tapogatva nézegette a termékeket. Kezében a szegedi árvízi emlékmű üvegmodelljével elmondta, hogy most megtapasztalhatta azt, amit látó emberek szemeikkel látnak. A közelmúltban pedig egy vásárló felismerte és felidézte a stílus alapján munkáimat, így akár már egyéni stílussal alkotó kézművesnek is tekinthetném magam.
- A családja mit szól hozzá, hogy az üvegművesség már ilyen jelentős szerepet tölt be az életében?
- Mindenben számíthatok a családom segítségére. A férjemnek köszönhetem, hogy kiteljesedtem és elkezdtem az üveggel dolgozni. Ő a technikai és számítástechnikai munkákban is segít, a vásárokba is elkísér. Lehetőséget teremt arra, hogy a műhelyemben dolgozhassak. A két és féléves kisfiunk, Ádám tudja, hogy oda nem jöhet be, mert ott számtalan veszély leselkedik egy kisgyermekre, de a munkám után már érdeklődik, egy-egy elkészült tárgyban pedig felismeri a kezem nyomát.
Úgy gondolom, hogy a gyermekáldás az anyáknak lehetőség, és felelősség. A nők formálják a család szokásait, értékeit, kapcsolatait. Tehetségük, adottságaik kihasználására ez az időszak a legalkalmasabb, az alkotó motivációt nem szabad elnyomni. Sokan megfogalmazhatatlan hiányérzetre panaszkodnak pedig a család harmóniáját éppúgy segítené az édesanya tanulása, kreatív tevékenysége, mint a saját lelki egészségét. Az együtt töltött idő értékesebbé válik, és így hasznosabban eltölthető. Mi is, most az advent időszakában együtt készülünk a karácsonyra, a hétvégén már elkezdtük az ajándékok kigondolását, és elkészítését. Szappant főztünk, és mézeskalácsot sütöttünk-díszítettünk együtt.
- Hogyan látja magát 5 év múlva? Mit szeretne addig elérni?
- Sokkal több ötletem van, mint aminek megvalósítására lehetőségem adott. Abban biztos vagyok, hogy a jelenlegi nehézségek ellenére nem fogom feladni, és nem maradok hobbi-üvegműves. Szeretnék bemutatóval egybekötött kézműves vásárokon részt venni, hogy az emberek, és a gyermekek megismerjék, megpróbálják az üveg megmunkálását, és az elképzeléseik megvalósítását. Ez segíthetne az egyéni ízlés fejlődésének, és a kézzel készített, egyedi termékek megbecsülésének is, de a szabadidős tevékenységek elterjedésének is. Engem is a kíváncsiság hajt előre, a vágy, hogy készen lássam azt, amit elképzelek. Míg dolgozom rajta teljesen „kikapcsol”, és feltölt. A kész munka, pedig örömöt szerez másoknak, és az által ismét örömöt okoz nekem is.